művész


Czímer József

Czímer József

Született: † 1913–2008

Dramaturg, író, műfordító, esztéta.

1937-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1937-1942 között az egyetem Lélektani Intézetének munkatársa volt. 1942-ben behívták katonának, illegalitásba vonult, az Ellenállás című lap munkatársa, a Szabadság, majd az Új Magyarország munkatársa volt. 1948-1949 között az Országos Filmhivatal munkatársa volt. 1949-ben a Színház című…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Dramaturg, író, műfordító, esztéta.

1937-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1937-1942 között az egyetem Lélektani Intézetének munkatársa volt. 1942-ben behívták katonának, illegalitásba vonult, az Ellenállás című lap munkatársa, a Szabadság, majd az Új Magyarország munkatársa volt. 1948-1949 között az Országos Filmhivatal munkatársa volt. 1949-ben a Színház című hetilap munkatársa és a Mafilm dramaturgja volt. A Magyar Dolgozók Pártjából kizárták, majd rehabilitálták. 1950-ben kémkedés gyanúja miatt elbocsátották a Kohó- és Gépipari Minisztériumból; a Ganz Villamossági Gyár segédmunkása lett, majd újabb rehabilitáció után 1951-1956 között az Ifjúsági Színház és a Veszprémi Petőfi Színház fődramaturgja lett. 1956 augusztusa és novembere között a Hétfői Hírlap rovatvezetője volt. 1956-1968 között a Vígszínházban volt dramaturg. 1968-tól 20 éven át a Pécsi Nemzeti Színház fődramaturgjaként dolgozott. 1988-ban nyugdíjba vonult. 1993-1994 között a Magyar Rádió felügyelő-bizottságának tagja volt.

Díjai, kitüntetései:
Magyar Szabadság Rend (1946)
Szocialista Munkáért Érdemérem (1954)
A Munka Érdemrend arany fokozata (1973)
Érdemes Művész (1977)
Bálint Lajos-vándorgyűrű (1979)
Thália-gyűrű (1980)
Kíváló Művész (1983)
Szocialista Magyarországért Érdemrend (1988)
Magyar Művészetért Díj (1993)
Magyar Köztársaság középkeresztje (2004)

Színházi munkái:

Fordítóként :
Goodrich-Hackett: Anna Frank naplója (1957, 1959)
Nash: Az esőcsináló (1959)
Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! (1962)
Victor Hugo: Ezer frank jutalom (1962)
Tennessee Williams: A vágy villamosa (1963, 1966, 1972)
Baldwin: Ének Charlie úrért (1966)
Thomas: Szegény Dániel (1966-1967)
Casona: A portugál királyné (1966)
Anouilh: Meghívás a kastélyban (1969, 1982)
Arout: A kutyás férfi (1970)
Whiting: Ördögök (1971)
Rjazanov-Braginszkij: Munkatársak (1972)
Mihura: Három cilinder (1973)

Művei:
A zsidó ismeretelmélet (tanulmány, 1937)
A régi Magyarország és az új (tanulmány, 1948)
Hollywoodi boszorkányok (kisregény, 1948)
Korunk színháza (tanulmány, 1962)
A dramaturgia regénye (színházi írások, 1976)
Színház és irodalom (tanulmány, 1981)
Függöny nélkül (esszé, 1985)
Többes szám első személy (dramaturgiai írások, 1989)
Dante apródja (esszé, 1990)
Közjáték (esszé, 1992)
Átszállás ugyanarra a vonatra (1996)
Humorlexikon (2001)

Műfordításai:
Aisopos meséi (1943)
Victor Hugo: Ezer frank jutalom
Tennessee Williams: A vágy villamosa (dráma, 1968)
Fritz Hochwälder: A szent kísérlet
S. Luneau-R. Coggio: Egy őrült naplója (1973)
Camus: Az igazak
Joyce: Számkivetettek
O'Neill: Marco Polo milliói
Tennessee Williams: Macska a forró tetőn
Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek
Nash: Az esőcsináló

A vágy villamosa

A vágy villamosa

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Fordító
A vágy villamosa

A vágy villamosa

Nemzeti Színház
  • Fordító
A vágy villamosa

A vágy villamosa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fordító

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!