Program


DANUBIA-20/2. - "20 évesek lettünk"

DANUBIA-20/2. - "20 évesek lettünk"

Az Óbudai Danubia Zenekart két évtizede alapította meg Héja Domonkos, akkor még a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeként (eredetileg Danubia Ifjúsági Zenekar néven). A még ma is fiatal karmestert hármas cél vezette: maga köré gyűjteni tehetséges kortársait, hogy közösen megtapasztalják az együtt muzsikálás örömét, koncertpódiumon ritkábban játszott szerzők műveit műsorra tűzni, illetve felkelteni a fiatalabb közönséggenerációk érdeklődését a komolyzene iránt.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Monday, December 09 2013 7:30PM

A küldetés sikerült, az együttes mára megkerülhetetlen szereplője lett a honi koncertéletnek, és nem kevésbé szédületesen alakult a nagytehetségű karmester karrierje is, aki azóta Liszt-díjas, és jelenleg a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójának tisztét is betölti. A huszadik évfordulóhoz különleges program dukál. Beethoven IX. szimfóniája a nyugati zeneirodalom emblematikus alkotása, mely gyakorta szerepel a zenekar műsorán, s valóságos sikerdarabjuknak mondható, ráadásul a negyedik tételben felhangzó Schiller-vers, az Óda az örömhöz kitűnően illik az alkalomhoz. Igazi kuriózum teszi még izgalmasabbá az estét, jelesül Sándor László Szerelmi álom című szimfonikus kompozíciójának ősbemutatója. A hegedűművész-zeneszerző egyben az Óbudai Danubia Zenekar egyik alapítója, ki friss szerzeményét külön e kitüntetett születésnapra szánja.

Műsor:

Sándor László: Szerelmi álom (ősbemutató)
Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125


Közreműködik: Szabóki Tünde (szoprán), Mester Viktória (alt), Brickner Szabolcs (tenor), Palerdi András (basszus), Kodály Kórus Debrecen (vezető karnagy: Pad Zoltán), Óbudai Danubia Zenekar

Our offer


A mű két rendkívüli emberről, a világirodalom egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről szól. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk története személyes levelekben elbeszélve.

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer...

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

Suggestions


musical Szöveg: TIM RICE Zene: ANDREW LLOYD WEBBER Hangszerelte: DAVID CULLEN Fordította: Bárány Ferenc

A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.